Bejegyzések

Egy református lelkésznő naplója

Kép
2005. október 31.
A reformáció 488. évfordulójának napjához érkeztünk. Látszólag semmi különös, de nekünk mégis fontos. Vészesen közeleg az 500. év, remélem a hozzáértők kitalálnak addig valami értelmes és fogyasztható programsorozatot! Azon tűnődöm e jeles nap kapcsán ismét, hogy mi is az, amit Isten az elmúlt 488 évben és az azt megelőző kétezerötszázban is naponta tanítani igyekszik nekünk és az hogyan van jelen az én életemben.
Nos, néhány napja történt velem, hogy valami nagyon fontosat tanított, amiről már most tudom, hogy 13 év múlva is nagyon fontos lesz számomra. Szóval néhány nappal ezelőtt - egy kellemes, napsütéses délelőttön - éppen a szokásos házimunkákat végeztem, már túl is voltam a mosáson, teregetésen, csak a tornác felsöprése volt hátra, amikor meglátom, hogy a harangozónk, Péter is az udvaron ténykedik. Péter jóra való cigány ember, aki a TSZ világában is kemény munkával kereste kenyerét. Lassan egy éve már, hogy nálunk van, és igen elégedett vagyok vele, jól és csön…

Aki által én is hős lettem

Kép
Kende hatodik osztályos volt, amikor először merült fel az iskolaváltás gondolata. Majd egyszer csak minden felgyorsult, közösen kiválasztottunk egy alternatív iskolát, jelentkezett és izgatottan vártuk a felvételi eredményét. Egy délután megkaptuk az értesítést, miszerint a várólista 26. helyére került. Kende ekkor azt mondta, hogy ő nem szeretne senkivel sem versenyezni a szabad helyekért. Itt az ideje bátornak lenni és külföldön szerencsét próbálni egyrészt a hazai oktatási rendszer miatt, másrészt pedig azért, hogy megismerhesse az édesapja értékrendjét is. Még most is gyakran eszembe jut az a beszélgetés, csak figyeltem őt és azon gondolkodtam, hogy mennyire büszke vagyok rá, és hogy nagyon nehéz lesz elengednem. De nem akartam akadályozni őt, elengedtem Bristolba, hiszen ez róla és nem rólam szólt. Indulás előtt arra kért, hogy ne kísérjem ki a reptérre, így könnyebb volt neki az elválás. A lakásban búcsúztunk el egymástól, átöleltem, abban az ölelésben minden szeretetem benne vol…

Az a bizonyos döntés

Kép
Néhány éve költöztem Belgiumba, hogy apával élhessek. A költözés számos változással járt, új ország, szokások, kultúra és nyelv. Azért hogy elkezdhessem a sulit, először hollandul kellett megtanulnom és csak azután kezdhettem el a szakiskolát. Minden jól ment, kezdtem beilleszkedni és otthonosan érezni magam az új környezetben.
Majd egy nap kiderült, hogy terhes vagyok, 16 éves voltam ekkor. Nagyon nehéz időszak kezdődött akkor számomra. Sokat betegeskedtem, így nem tudtam részt venni sem az órákon sem pedig a vizsgáimon. Pár hónappal később megszületett a kislányom, sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor először a kezemben tartottam Őt. Azért, hogy gondoskodni tudjak róla vele maradtam és nem mentem vissza az iskolába.
Egy évvel később egy szociális intézményhez fordultam, hogy pénzügyi támogatást igényeljek magamnak és a kislányomnak. Ennek a segítségnek köszönhetem, hogy mára már elköltöztünk és külön élünk. Több mint két éve nevelem egyedül a lányomat, csak Ő van nekem. Életem …

A kék rapszódia

Kép
Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy vár. A várban lakott a Kék király. Mint minden reggel, aznap is felkelt, hogy megszemlélje gyönyörű, hatalmas birodalmát. Elégedetten legeltette a szemét a mindent beterítő kékségen. Minden kék volt: az ég, a folyók, de a fák is, az épületek, a virágok és a nyári fényben repkedő pillangók. A kék látóhatár mentén szorgos, kék emberek apró alakja látszott, ahogy a betakarítást végzik a kék földeken. A Kék király azúrszínű koronáját igazgatta, és előre unta már a rá váró feladatot. Hátrafordult, és fáradtan azt mondta:
  -Na jó, jöhetnek. Fogadjuk őket a Türkiz trónteremben.
Az apródok kitárták a terem kapuját, utat engedve az uralkodónak, nyomában az egész udvartartással. A kék embertömeg beözönlött a csarnokba. A Kék király elfoglalta helyét és arra lett figyelmes, hogy hirtelen dermedt kék csendbe burkolózik a terem. Felkapta fejét és nem hitt a szemének. A terem közepén, a kék emberek szétnyíló so…

Ami a legértékesebb a világon

Kép
A nagymamámnak nem adatott meg az a lehetőség sem, hogy befejezze az általános iskolát, csupán 6 elemit végzett el. Két gyermeket nevelt fel, az anyagi körülményeik miatt csak a nagybátyám mehetett a 8 osztály után továbbtanulni, az anyukámnak otthon kellett maradnia és a ház körül segédkeznie.
Az igazat megvallva kiskoromban utáltam a könyveket. A nagybátyám minden találkozás alkalmával meglepett egy-egy könyvvel, Hófehérke, Kis hableány, Csipkerózsika, milyen sokan nőttek fel ezeken a történeteken. Én nem tartozom közéjük, sosem vigyáztam ezekre a könyvekre, amint egy a kezem közé akadt a képek nézegetése után, meg voltak számlálva a lapjai. 
Gyerekként nagyon sok időt töltöttem mamámmal, mivel ott élt mellettünk a szomszédban. Bizton állíthatom, hogy ő főzte a legfinomabb töltött káposztát a világon. Egy nap behívott az udvarról, körülbelül öt éves lehettem akkor. Sosem felejtem el azt, amit akkor mondott nekem: „nekem semmim nincs ezen a világon, de mégis a világ legértékesebb dolgá…

A leghosszabb nap

Kép