Ugrás a fő tartalomra

A kék rapszódia


Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy vár. A várban lakott a Kék király. Mint minden reggel, aznap is felkelt, hogy megszemlélje gyönyörű, hatalmas birodalmát. Elégedetten legeltette a szemét a mindent beterítő kékségen. Minden kék volt: az ég, a folyók, de a fák is, az épületek, a virágok és a nyári fényben repkedő pillangók.
A kék látóhatár mentén szorgos, kék emberek apró alakja látszott, ahogy a betakarítást végzik a kék földeken. A Kék király azúrszínű koronáját igazgatta, és előre unta már a rá váró feladatot. Hátrafordult, és fáradtan azt mondta:

  -Na jó, jöhetnek. Fogadjuk őket a Türkiz trónteremben.

Az apródok kitárták a terem kapuját, utat engedve az uralkodónak, nyomában az egész udvartartással. A kék embertömeg beözönlött a csarnokba. A Kék király elfoglalta helyét és arra lett figyelmes, hogy hirtelen dermedt kék csendbe burkolózik a terem. Felkapta fejét és nem hitt a szemének. A terem közepén, a kék emberek szétnyíló sorfala között tíz piros alak közeledett a trónja felé kezükben piros lantokkal. Vörösesen izzó bőrük égette a király szemét. Megpróbálta megőrizni nyugalmát és így szólt:

  -Kik vagytok ti és mit akartok tőlünk?
 -Birodalmad távoli szeglétéből jöttünk, Király. Piros népünk üzenetét hoztuk neked.

Azzal előkapták hangszereiket és piros kezükkel a húrok közé csaptak, csak úgy sisteregtek a kobozok és a lantok.

     -Tengerkék üveg és semmi más,
         Az élet csak kék szemmel csodás!

A király arca kékesszürkévé vált és hirtelen eszébe jutottak apja szégyenteljes tettei. Visszaemlékezett a kék festék maró szagára, mely gyerekkorában hónapokig betöltötte az udvart. Eszébe jutottak a kétségbeesett arcok, a gyerekek sírása, akik nem akarták, hogy kékbe mártsák őket és elszakítsák őket szüleiktől. Fülébe hangzottak apja utolsó szavai:

 -     -Fiam, jegyezd meg, nem létezik több szín, csak a kék. Ezt jól tartsd eszedben és minden erőddel azon legyél, hogy ez így is maradjon. Az emberek nem emlékezhetnek vissza a másokra.

Szívét marokra szorította a jeges félelem. Felpattant, hogy kiadja a jelet a katonáknak, de keze a mozdulat közben elvesztette lendületét és erőtlenül esett vissza a trónszék karfájára. Az egyik piros bárd lantjából hirtelen egy festékszórót rántott elő és a király szeme előtt elpirosult a világ.

A bejegyzést Balázs Kata, Kelen Zsuzsa és Eperjesi Tamás írta, a Független Színház "Roma hősök" workshopján. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Négy szelet torta

  Mit jelentenek számunkra az anyák? Mit tanulunk tőlük és melyek a legkedvesebb emlékeink anyukáinkkal? A legerősebb, legkitartóbb emberek, akik soha nem adják fel és mindig számíthatunk rájuk. A következő történet egy anyát, hőst mutat be, aki a gyermekeinek él. Kiskoromban nem volt mindennapos, hogy édességet kapunk. Mégis, mikor anyu ment a boltba, nagy reményekkel vártuk haza a testvéremmel. Vajon ma mit hoz nekünk? Nyalókát? Dinnyés rágót? Netán gumicukrot? Emlékszem, egyszer nagyot sóhajtott mikor ment a boltba, 500 forint volt akkor minden vagyonunk, kenyeret akart venni. Én nem tudtam mennyit ér 500 forint, de már akkor is annyit érhetett mint manapság, nem túl sokat. Mikor anyu hazaért, lerakta a kenyeret az asztalra, majd a zsebéből kivett 2 nyalókát és mosolyogva adta oda nekünk, majd a konyhába ment, hogy krumplit főzzön. Emlékszem, 6 éves voltam mikor először tortát kaptam. Csokis volt. 4 szeletet tudtak venni, nem volt többre pénz. 5-en ültünk az asztalnál, és 4 sz

Megállíthatatlanok vagyunk

  Mit jelent számunkra a család, a szülők és a testvérek? Mit teszünk meg a családtagokért és mit tesz értünk a család? Hogyan segíthetjük egymást az életben? A történetem az öcsémről szól, akire hősként tekintek az életemben. Gábor egyszerű ember, hatalmas szívvel, aki nagyon egyenes és strapabíró. A munkatűrő képessége igazi hősre vall, heti 5 napon át 16 órát dolgozik szakácsként, minden nap felkel, elmegy a munkába, mert ez a dolga. 18 éves volt, amikor kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon szakácsként, természetesen jóval több fizetésért, mint itthon. Ha elfogadja gyökerestül megváltozott volna az élete, de nem akarta egyedül hagyni anyát és engem sem. Csak mi vagyunk egymásnak hárman és soha nem hagynánk el egymást. Természetfölötti ereje van, úgy hozta az élet, hogy összeköltözött anyával, akiről egészségügyi okok miatt gondoskodni kell, de ezt sosem éltük meg problémaként, mi egyek vagyunk, szó nélkül teszi mindenki a dolgát -Gábor dolgozik, anya vezeti

Szeretetteljes szigor

  Mi az első dolog, ami eszünkbe jut a hősök kapcsán? Mitől tekintünk valakire vagy valakikre hősként? A legtöbben biztosan nem a szigort említenék meg elsőként. Ám ez a történet megmutatja, hogy a szeretetteljes elvárások és a tudatos nevelés, miként teremtett hősöket a szülőkből. Ahhoz, hogy bemutathassam a hőseimet egészen a gyerekkoromig kell visszanyúlnom…és bizony abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesapámra és édesanyámra is hősként tekinthetek. Ha diszkréten kellene megfogalmaznom, azt mondanám, kicsit sem voltam jó gyerek. Sok rosszaság fűződik hozzám, emellett öntörvényű és lusta is voltam. A családunkban mindig fontos szerepe volt a zenének. Apa még ma is orgonista a helyi templomban. A szüleim hamar felfigyeltek a tehetségemre és szerették volna, ha fejlesztem magam. De a zene mellett a tanulmányi eredményeim javítása is nagyon fontos szerepet kapott. Így a szüleim felosztották egymás között, hogy apa a zenei oktatásomban, míg anya az iskolai jegyeim javításába